Egy édes óra Marjánéknál

Egy édes óra Marjánéknál

Nem riportot, könyvet kellene írni a Marján család életéről. Erre a következtetésre jutottunk, miután egy szép délelőttöt töltöttünk a minap az egri Marján cukrászdában. A város egyik méltán elismert vendéglátóhelyén, az alapítóval, Marján Sándorral és fiával ültünk le beszélgetni múltról, jelenről, jövőről. Egyelőre azonban maradjunk a papa múltjánál, mert az több, mint kalandos.

Természetesen a papa rendszeresen benéz az üzletbe, hogy ellenőrizze, rendben mennek-e a dolgok. Szigorú szabályai vannak, amiből nem enged: elsőosztályú, természetes alapanyagok, precíz munka, pontos, lelkiismeretes munkatársak.– HEOL.hu

Idősebb Marján Sándor az elődökről szólva azt mondja, nekik köszönhet mindent. Anyai ágon a nagypapa a budapesti Gerbaud cukrászdában tanulta meg szakma összes fortélyát, majd az ötvenes évek elején saját cukrászdát nyitott a Rottenbiller utcában. Az államosításkor minden elveszett, így a papa jobb híján egy keleti csemegéket gyártó kis üzletet nyitott a Jobbágy utcában. E család négy gyermeke kivétel nélkül az „édes” mesterséget választotta hivatásul. Apai ágon a debreceni papa a pék szakmában szerzett magának tekintélyt. Az ötvenes évek üldöztetése elől azonban ő sem menekülhetett. Börtön, üldöztetés várt rá, amikoris 1955-ben egy régi ismerős segítségével került Sirokra, majd Verpelétre az akkori sütőipari vállalat alkalmazottjaként.

Tizennégy éves Sándor fiát 1959-ben állította pályaválasztás elé. A budapesti élelmiszeripari technikum volt a fiú álma, azonban származása miatt elutasították. Egy év elteltével azonban már Egerben a Hungar Hotels kötelékében cukrásztanulóként szorgoskodik, méghozzá kiváló mesterek mellett, példás szorgalommal és tehetséggel. 1963-ban már negyed évente rendszeresen 500 forinttal jutalmazzák kiemelkedő munkáját. Ez akkoriban tekintélyes summa volt.

– Jól emlékszem a tanuló évekre. Két nap iskola, a többi gyakorlat, kitűnő mesterek és óriási fegyelem mellett. Gyakran hajnaltól éjfélig tartott a munka. A harmadik évben mindent tudtunk a szakmáról. Ekkor jött a hír Pestről, hogy a nagypapa halála miatt az üzletét át kell vennem. A cégemtől emiatt „önkényes kilépőként” távoztam, ami akkoriban szörnyű következményekkel járt, hiszen ilyen „útlevéllel” jó ideig sehol nem alkalmaztak. Pesten nem sokáig időztem, mivel egy bohém rokonunk jóvoltából a családi bolt „elúszott”. Irány vissza Verpelét, apám mellé a pékségbe.

Tizennyolc éves koromban kerestek meg azzal, hogy vállaljam a Parádfürdői SZOT-üdülő cukrász-részlegének vezetését. Akkoriban hatalmas élet folyt ott. Naponta többször fordultak a budapesti buszok, tele turistával. Emlékszem olyan Pünkösdre, amikor 120 kiló fagyit adtunk el. Imádtam ott dolgozni, és nagyon megbecsültek. Ekkor állított be (1964-ben) egy szép napon két úri ember (A Park Szálló igazgatója és helyettese) azzal az ajánlattal, hogy Egerben a helyem, ahol hamarosan nyílik a Dobos cukrászda. Nehéz döntés volt, hiszen Parádfürdőn remekül éreztem magam, ám szüleim tanácsára elvállaltam a feladatot – emlékszik Sándor.

1965. május 10-én nyitott meg Egerben a Dobos cukrászda. Nem kisebb emberek vezették a csapatot, mint Tőzsér Sándor, nemzetközi mestercukrász, illetve Kis Péter karamell-mester. Egy év elteltével a Hungar Hotels hazai üzletei közül a legeredményesebb helynek bizonyult. A Dobos színvonala ekkor a pesti Gerbaudéval vetekedett. Sándor emlékei szerint a Dobos aranykora volt ez, s ezt az idősebb egriek is megerősíthetik. Tíz év után távozott a csapatból Marján papa, hogy a vendéglátás más területein is bizonyítson.

Először Verpeléten vitt egy melegkonyhás éttermet, majd Szilvásváradra hívták, hogy vállalja el a Lipicai étterem vezetését. Itt akkoriban szinte minden olyan befolyásos ember megfordult, aki számított valamit a hazai és a nemzetközi életben. Ezt követően hét évet dolgozott protokoll-főnökként a megyeházán, majd egy kis kitérő után 1983-tól a legendás Vadászkürt étterem vezetését  vállalta el. Itt már a család is bekapcsolódott a vendéglátásba. Sándor fia és Tünde lánya már ekkor besegítettek a teendőkbe, nem beszélve a feleségéről, Ilonkáról, aki évtizedeken át a biztos hátteret nyújtotta nemcsak a családnak, hanem a különböző vállalkozásoknak is.

Marjánék nagy reményeket fűztek a Vadászkürthöz, azonban ezt az álmot fel kellett adniuk. A mai Marján cukrászdát 1998 márciusától vezeti a papa, kezdetben bérlőként, mára tulajdonosként. Meséli, hogy az épület korábban évekig üresen állt, így rengeteg pénzt és energiát kellett beleölni, amíg elnyerte mai rangját és színvonalát.

Az értékeket a gyerekek viszik tovább

Marján Sándor egy éve döntött úgy, visszafog a tempóból és gyermekeire, Sándorra és Tündérre bízza a cukrászda vezetését. Ezt jó szívvel tehette, hiszen mindketten vérbeli, képzett, sikeres vendéglátósok, akik számos országos szakmai elismerést vívtak ki maguknak. Természetesen a papa rendszeresen benéz az üzletbe, hogy ellenőrizze, rendben mennek-e a dolgok. Szigorú szabályai vannak, amiből nem enged: elsőosztályú, természetes alapanyagok, precíz munka, pontos, lelkiismeretes munkatársak. A remek, összeszokott csapat nem hibázhat. Ezt Marján Sándornak köszönhetik, akinek ezúttal kívánnak velünk együtt nagyon boldog születésnapot és hosszú, békés, életet.